Épp vacsoráztam, amikor kiderült, hogy üzenetátadás van. Elfelejtették kiírni a falitáblára, így az osztályon sokan nem is tudtunk róla.

Üzenetátadáskor felépült függők beszélnek a történetükről, a felépülésükről, a szermentességükről.

Most az Anonim Alkoholistáktól érkezett két férfi.

Bár nem vagyok érintett a témában, csatlakoztam a csoporthoz. Egyrészt, hogy többen legyünk – még gyorsan toboroztam is pár betegtársat –, másrészt mert mindenkitől lehet tanulni.

A két férfi több éve nem iszik már.

Meghatott, milyen őszintén beszéltek arról az időszakról, amikor a négy fal között vagy éppen a kocsmában alkoholizáltak. Az egyikük majdnem meghalt, a másikuk teljesen elmagányosodott.

Az AA-gyűlések segítették őket talpra állni, és azóta is rendszeresen járnak a közösségbe.

Mindkettőjük tekintete tiszta volt.

Én is megosztottam, hogy már négy hónapja járok gyűlésekre – az alkoholista szülők és rendellenesen működő családok felnőtt gyermekeivel foglalkozó közösségbe.

Ott nincs tanács.
Nincs vigasztalás.
Nincs komment.

Csak figyelem.
És hallgatás.

Ez számomra biztonságot ad.

Néha nehéz elindulni a gyűlésre – esőben, hóban, hidegben fél órát gyalogolni nem mindig könnyű.

De utána mindig könnyebb a lelkem.

Mert elmondhattam, amit nehéz volt kimondani.
Mert meghallgattam, amit másnak jó volt letennie.
Mert szégyen nélkül lehetek az, aki vagyok.

–
Mert letehetem a maszkjaimat és megmutathatom önmagam.

De a kórházi élet nemcsak mély beszélgetésekből áll. 

Néha egészen prózai dolgok – például egy nehéz hajnal – mutatják meg, milyen is az együttélés.

The post Január 16. – Péntek first appeared on Lélekjegyzetek.hu.