Kedd este fáradtan mentem karaoke-ra. Azt hittem, csak kibírom. Aztán kiderült, hogy szükségem volt rá.

Előtte az edzőteremben a futó-/sétagépen megtettem négy kilométert, majd a terem és a kórház között oda-vissza még másfelet. Kigyalogoltam magamból sok mindent.

A karaoke-est egyik szervezőjeként az a minimum, hogy jelen vagyok.
De ennyivel nem elégszem meg.

Kevesebben gyűltünk össze, mint karácsony előtt, de a lelkesedés mértéke nem csökkent. A választott dalok szövegét kivetítettük, és úgy énekeltünk – főleg magyar dalokat. Meglepő, hogy több generáció is ugyanazokat a dalokat szereti.

Az éneklés számomra felszabadító.
A jelenben tart, mert a zenére és a dalszövegre figyelek. Ilyenkor nem tudnak alattomosan bekúszni a gondolatok.

Jólesik kiereszteni a hangom.
Jólesik egy kicsit dülöngélni, csápolni, bolondozni.

Az egyik nővér, aki a szemben lévő kezelőben gyógyszerelt, benézett hozzánk, és egy dal erejéig csatlakozott is. Ez még inkább emelte a közösségi élményt.

Amikor együtt énekeltünk, mindenki kérhetett egy dalt.
Olyankor az adott betegtársért énekeltünk.

És valahogy a gyógyulás útja is ilyen.

–
Mindenki egyért, egy mindenkiért.

A közösség nemcsak az éneklésben jelenik meg. 

Néha történetekben is – amikor valaki őszintén elmeséli, honnan jött és hová jutott.

The post Január 15. – Csütörtök first appeared on Lélekjegyzetek.hu.