Kutyaszorító
Reggel csodás napsütés üdvözöl. Mielőtt indulok az egyetemi rendelésemre, hallok egy gondolatot az életről és a kontroll elengedéséről. Igen, mindent kézben tartani nagyon fárasztó. Valójában már nem is megy úgy, mint régen. Gyakorlom, hogy megtegyem azt, ami rajtam múlik, és elengedjem azt, amire nincs ráhatásom. Teret hagyok Istennek, az Univerzumnak, hadd tegye ő is a dolgát.
Elindulok dolgozni. A következő sarkon egy kutyát sétáltató anyával és a kismotoron ülő, másfél év körüli kisfiával találkozom. Az anya megkérdezi, merre menjenek: erre vagy arra. A kisfiú hosszan néz mindkét irányba, majd megszólal: – Ajja! És elindulnak. Mosolyogva megyek tovább, a madarak élénk csicsergése kísér.
Nyolc órával később újra az utcában vagyok. A napot levezető sétámat kezdem. Szinte azonnal belefutok a négy kutyát sétáltató ismeretlen ismerősbe. Megsimogatom a legnagyobbat, aztán az agarat is. Jó benne lenni ebben a pár percben, de az illem diktál, továbbindulok.
Már a többkörös sétám vége felé járok, amikor az utca másik oldalán meglátok egy ismerős alakot. Az egyik exem. Egy copfos nővel sétál kézen fogva, és tekintget erre-arra. Ahogyan velem tette évekkel ezelőtt. Azonnal megfordulok. Nem szeretnék velük találkozni.
Otthon mégis visszatérnek hozzá a gondolataim. Régen beszéltünk. Miért hozta őt elém az élet? Nem akarok tőle semmit, nem hiányzik, és mégis…
Ahogy visszanézek, már tisztábban látom: valamit akkor is éreztem, amit még nem tudtam megfogalmazni. Feszült voltam mellette. Szűk lett a tér. A testem jelezte, hogy valami nincs rendben.
Most másképp figyelek. Nem rohanok. Van időm kiismerni a másikat, és nem a régi minták alapján beleadni többet, mint ami van.
Arra jutok, hogy nem véletlenül láttam meg őt. Nem ő volt fontos, hanem az, amit megmutatott. Hogy valóban lezártam-e, ami volt. Hogy maradt-e még bennem valami.
Van még egy kicsi. De már látom. És ez most elég.
Az a nézőpontom, hogy az élet, amikor tükröt tart,
–
nem bántani akar, hanem segíteni.
Van, amit azért érdemes lezárni, hogy hely maradjon annak, ami felé valóban szeretnénk elindulni.
És néha egy régi történet után már egy egészen új terv kezd foglalkoztatni bennünket.
