Hajnal
–
Visszaérkezés.
6.24-kor kelés. A vérnyomásom a pinceszint alatt van. Már megszoktam, ez legalább nem halálos cucc.
Hiszek abban, hogy a lelkem kihat a testemre.
Ugyanakkor nem mindent tudok kontrollálni.
A testem sokszor nem enged teret a kontrollnak – és talán épp ezzel tanít valamire.
A reggeli torna kimozgat a félálomból, utána a kórtermet vigyázó felmosóvödörrel majdnem közelharcba kerülök.
Reggeli után étkező takarítás. Söprök és elszörnyedek, hogy mennyi morzsa indult vándorútra. Délelőtt a közösség egy része mézeskalácsot süt, én filmes házikat javítok.
A csoportok után edzeni megyek, kifutom és kisétálom magamból a nap feszültségét. Futni csak azután kezdtem el, hogy majdnem megfagytam az edzőteremben. Négy kilométer séta után is hideg volt kezem-lábam.
Picit futottam.
Aztán tovább futottam. Na, nem Forrest Gump szinten, csak úgy lazán.
Van még időm túllépni magamon.
Este próbálunk a karácsonyi műsorra. Mesét mondok majd.
–
Ez nagy kihívás, mert Grinccsel szimpatizálok.
Van, amikor a test tanít lassítani.
A következő írás már nem a reggelek ritmusáról szól, hanem arról, mi történik, amikor egy nap kibillen az egyensúlyából.
