Tiszta lap
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik… Lehet, hogy ő is fázott ma, de én mindenképp.
Örülök ennek a havazásnak, mert szimbolikusan kifejezi számomra a lezárást. Befedi a tájat és a mostani életem előzményeit is.
A munkahetem második napja ez. Tegnap már voltam megbeszélésen, és rengeteg információt kaptam a kollégáimtól a változásokról. Klienseim is voltak, és ma is vannak.
Feldolgozom az újdonságokat, de örülök is nekik, mert az új életemhez jól passzolnak.
Ma elmentem megnézni az egyetemen a régi szobámat, ahol korábban rendeltem. Beköltözött oda a könyvtár egyik szolgáltató részlege is azokon a napokon, amikor nem leszek ott. Ennek is örültem, mert a megváltozott szoba belsője nem emlékeztet semmi régire.
A kórház nagyon távolinak tűnik már. Akkor jut eszembe, ha a még ott maradóktól jön egy-egy üzenet. Mintha ott sem lettem volna, közben meg igenis érzem, hogy ott voltam.
Ma olyan nyugalom ölelt át, mint még soha. Olyan érzés kapcsolódott hozzá, hogy tiszta lapom van, mindent megtettem, rendben vagyok. Elég jó vagyok.
A villamoson kevesen utaztak napközben. Sokan megijedtek a nagy hóeséstől. A nehezebb mozgástól. A csúszásveszélytől.
A Parlamentnél a turisták feje helyett csak az esernyőik látszódtak. Ők aztán elszántak.
Hiszek az elszántságban és a bátorságban.
–
Mert a jutalmak nem a könnyű úton érkeznek.
Egy hó utáni séta, egy különös sapka, egy régi barátság emléke – néha ilyen apró és furcsa részletek között nyílik meg bennünk valami régen eltemetett.
