Időutazás
Ahogyan ma a munkahelyem felé utaztam, a villamosból kikacsintgattam.
Részben a napsütésre, részben az utcára, boltokra.
Megdöbbenve láttam, hogy egy körömszalonban még mindig villog a karácsonyfa.
Egy villamosmegállóban pedig egy csirkés cég Áldott Ünnepeket kívánt. Február közepén. Sajátos időutazás.
Tegnap megszületett a Lélekjegyzetek™. Alig egy hónap telt el az ötlettől a megvalósításig.
Feszített tempó volt. Kórház mellett. Munka mellett. Élet mellett.
Nem lazítással kezdtem az új időszakot, hanem építéssel. Egy személyben lettem alkotó, szervező, menedzser. Mint egy mutatványos, aki egyszerre több cintányért pörget a levegőben.
Boldogan tettem. Mert az álomért dolgoztam.
Most, hogy megszületett az oldal, némi ürességet érzek. Talán azért, mert eddig minden munkafázist a kezemben tartottam. A döntéseket. A tempót. Az irányt. Még az informatikussal való együttműködésben is addig feszültem, amíg össze nem hangolódtunk.
Most viszont elérkeztem oda, ahol már nem tudok többet tenni. Posztolok. Hirdetek. Írok tovább.
De hogy hányan találnak rá. Hogy ki marad. Hogy hogyan él tovább – ez már nem az én kontrollom.
Ez ijesztő. Mert a kontroll elengedése nálam nem természetes reflex. Tanulom.
Van bennem nyugalom. És van bennem félelem is. Talán a bizalom még formálódik.
Most átadom az életnek. Az olvasóknak. Az időnek.
Mert a Lélekjegyzetek™ már nem csak az enyém. Önálló világ. Saját ritmussal.
Saját születéssel.
–
És én most megtanulom útjára engedni.
Van, amit egyedül is meg lehet tanulni.
És van, amihez kell egy másik ember jelenléte — még ha csak vágyként is.
